átlagos munka

Egy idő után minden megszokottá válik...meg van napirend, hogy it mikor kell csinálni...és mindíg ugyanaz...az orvosom most elégedett lehet:)mert tudni kell, hogy azt mondta amikor elmentem hozzá azzal a panasszal, hogy időnként elájulok...hogy rendeszeres életet kéne élnem...én mondtam, hogy ez lehetetlen, hiszen táncosnő vagyok és a programom minden nap más...sőt általában az utolsó pillanatokban változik!nah hát most DR. Szilágyi István örülhet:)végre rendszeres életet élek egy fél évig:)utánna valószínű megint visszaesek:)
a napirendem eléggé szoros....reggel 10:40kor megy a buszom everland-be, 11kor megbeszélés utánna a szokásos kávé, hogy felébredjek... 12:30kor az első show, persze előtte smink és öltözés...aztán kb 13-13:15re vgzek vele majd irány a kajálda. Ebédelünk és együnk a Relaxroom-ba kicsit fújni a kaja után...majd a következő show 15:20kor..szóval kb 14:45 körül illik elkezdeni készelődni:) ez kb. 16:00ig tart majd én álltalában megyek gyakizni a próbaterembe...aztán jön a kövi show:) ami 18:00kor kezdődik és kb. 18:45ig tart. aztán vacsizunk majd megint kicsit fújunk...és készülünk a nightparade-ra...ami 20:20kor kezdődik...szerencsére az első unit-ban vagyok, ami azt jelenti, hogy mi végzünk elősször...ugyhogy amint végeztem rohanunk vissza és átöltözünk, lemossuk a sminket és irány haza, vagy boltba...
de én mégis az éjjeleket élvezem a legjobban..mert akkor elengedi magát az ember..a barátaival van..beszélget...esetleg elmegyünk biliárdozni, vagy táncolni, vagy csak egy bárba beszélgetni:)
szerencsém van, mert nagyon sok jó szívű emberrel sodort össze a sors....nagyon kedvesek...még azok is, akik nem nagyon tudnak velem beszélni:)pl.: a koreaiak:) ők nagyon kedvelenk...és mindíg próbálnak a közelembe kerüni-...én meg persze engedem, hogy a közelembe kerüljenek...nem nagyon tudunk bezsélni a nyelvi akadályok miatt...de az dícséretes, hogy próbálkoznak...nah meg pantominosat is tudunk játszani...nem..kicsit vicces a beszélgetésünk..keverjük a koreait az angollal és orosszal és belecsempészünk egy kis pantomin játékot...egyszer fel kéne venni:)

az első fellépésem...

háááát...ez egy kicsit vicces volt:)
tudni kell, hogy már halálra untam magam a própáknál...mert már mindent tudtam...és ők csak gyakorolni akartak...csak gyakrolni és csak gyakorlni...már másfél hete csak gyakorolunk...én meg már nem tudtam, hogy hogyan éljem túl...
mindig kérdezgettem "mikor leszek már végre a showban???" ő meg mondták "nem tudom..talán jövőhéten"...köszi:) én meg egyik nap elmentem boltba az ebédszünetbe, gondoltam úgyis van időm...és mikor visszamentem...kérdeztem hogy nah most mit kell csinálnom..melyik edzőterembe kell mennem...erre mindenki megrökönyödve nézz rám...nem! nincs edzőterem!fél óra múlva show!én teljesen legyökereztem...azt sem tudtam hova kapjam a fejem...
azt sem tudtam, hogy milyen sminket kell csinálnom, hiszen itt meg van adva, hogy minenkinek milyen sminkje van....sőt még csak el sem hoztam a sminkkészletemet magammal...
aztán Mariann ( ő az egyik őslelete itt, már 11 éve itt dolgozik...nem tudom hogy bírja:D) kezébe vette a dolgokat
és segített nekem felkészülni...ha ő nem lett volna...akkor nem tudom hogyan oldom meg...
elmentünk a costumroom-ba, ott odaadták a jelmezeimet és őersze az alapvető kisegítő eszközöket (harisnyák, dresszek stb.)aztán gyprsan átöltöztem...és mentünk a makeup room-ba...kérdezte Mariann, hogy milyen sminket kell csinálnom magamnak...erre rám néz a sminekes...és azt monda "jó ez így"..én elnevettem magam:)aztán csak valamirúzst adtak, hogy tegyem fel magamra...mert az idő közben lejött...és most jött a vicces rész:) a PARÓKA!!!!!
hát ez nagyon viccses volt...életemben nem raktam fel magamra parókát...hát most nincs sok idő...valakinekm a segítőkeze kell:)jött megint Mariann...bár ő férfi és még ő sem rakott fel életében senkinek sem parókát...de mindenki más elfoglalt volt.,..végülis...jobb mint a semmi:)
felerőszakoltuk végre a parókát a felyemre...aztán pedig a fejdízt, ami a parókára jön rá...ez egy csillag..de majd megnézítek a képet...
aztán rohanás...még felrakták rám a szárnyaimat..mert pillangót táncolok...megkaptam a "Sick"-emet (ez egy nagyon nehéz valami...amiből amikor megnyomok egy gombot akkor rengeteg csillogó, színes papír jön ki, a gyerekek imádják)és irány a parádé...
a tánc, az jól sikerült, már ami a koreográfiát és a gyerekek csillogó szemét illeti...de...
ott van az a de...
de a fejdíszem allandóan beakadt a szárnyamba...borzalmas volt...úgyéreztem, hogy lefog esni a hajam a fejdísszel eggyütt..vagy ami még rosszabb...hogy le fog esni az egész fejem...mert kitápi a szárnyam a fejdíszemet, ami magával rántja a parókát, ami magával rántja a fejemet...röhej!!!!!!
aztán vége lett a parádénak...már a visszafelé úton elkezdünk vetközni.. a fejdíszt illetve a parókát levenni..hiszen nagyon meleg volt...az úton ott áltak segítők akik hideg üdítővel várták a fáradt táncosokat...nagyon jó, hogy még erre is gondolnak...még vizes törölközőt is vehetünk el onnan ha akarunk...
szóval szerintem jól sikerült...és senki nem mondta hogy nem..csak az a szárny ne lett volna:)))

Az első Szabadnapom...

háááát...
gondoltam, ha már it vagyk 2 és fél hete Dél koreában...jó lenne belőle már látni is valamit...igaz nagyon fáradt voltam, hiszen minden nap edzések reggeltől estig, nah meg az esti partykról nem is beszélek:)
és gondoltam belevágok..elmegyek szüulba...körülnézek...de csak nézek mert még nincs meg az első fízetés ( a ki naív)...a többiek nem így gondolták...ők nagyon fáradtak voltak és at mondták, h egész nap henyélni fognak...se baj!megyek egyedül:)
életemben nem voltam még ilyen nagy városban...kicsit féltem...meg is mondtam ezt a szobatársamnak...hogy mi lesz, ha elveszek...a koreaiak még angolul se tudnak...kicsit para:)ő megnyugtatott..adott nekem egy metró térképet,amivel biztosan nem tévedek el...de mindenképpen nézzem a kijáratokat, meg hogy melyik metróra akarok felszállni:)csak mert ott a metró...fúúúúúúúúú mintha egy külön városrész lenne...lennt vannak rengeteg boltok..nah meg csak 8 metróvonala van szöülnak:)
hát..elindultam...elmentem buszállomásig..és ott vártam vagy egy fél órát..mire jött a buszom:)a híres 5002-es...
azt mondták, hogy kb 1 óra az út szöulig...hát gondoltam leülök...és addig is nézegetek...hamar elment az idő..mert rengetg látnivaló volt...olyan hatalmas lakóházai vannak ennek a városnak és a külvárosainak, hogy nekem az állam is leesett...nah meg..12 sávos út..bocs:D
leszálltam gangnam-nál (ez a neve az állomásnak) éás elindultam elősször egy körülnéző túrára csak a környéken:)
olyan kis aranyos boltokat láttam rengeteg akcióval...nah meg ami itt akció az otthon már nagyon nevetséges ár..én meg félre a fogadalommal...á dehogy én nem fogok vásásrolni..cak körülnézek!!!szerinted betartottam?????hát persze, hogy nem...szerintem ez a nőknek egy szenvedélybetegség...nagyon gáz...de nagyon jóóóóóó is egyben..feltöltötsz tőle:)
elösször azin lepödtem meg, hogy alig bírok megmozdulni az utcákon...mert tumltusban mászkáltak az emberek...kiváncsi vagyok...hogy nogyan nézhettünk ki fenntről..mint rengeteg hangya, aki szedi össze a zsákmányát:)
aztán lementem a metróba....igaz, hogy elmondták, hogy mire számítsak...de ez mégis lepadlózott.. tényleg egy külön városrész...mintha lennének emberek akik csak itt élik le az életüket...mindent megtallálsz odalennt...még nagyon szép táskákat is...háááááááááááát be is vásároltam belőlük..rögtön kettőt vettem:)
aztán elintultam a városközpint felé... a cityhall irányába...én nem hittem volna hogy a metrón másfél órát is lehet ülni...és még csak nem is nézett ki olyan messzinek a térképen...nah mindegy...addig néztem mit adnak az lcd tévén, ami a metróban van...meglepő...tanítják a koreaikat, hogy hogyan kell viselkedni az utcán...pl: ne szemetelj, melyik oldalon kell menned a mozgólépcsőn, ne lökd fel az embereket, ne köpködj...meg ilyenek...
amikor idaértem nem talaláltam a kijáratot....aztán segítséet kértem egy ottani biztonsági őrtől..persze nem beszélt angolul...csak próbáltam mondani, hogy exit...exit..és végre megértette...oda vezetettde nem tudtam kimenni..mert a jegyem lejárt...nagon megilyedtem...de nem volt semmi gáz..ez náluk szokásos...csak rá kellett fízetni egy kicsit és máris kimehettél..:)már az futott át a szemeim előtt...fúúú most biztos bevisznek a koreai rendőrörsre:)
aztán megérkeztem...egy nagyon érdekes látvány fogadott...a felhőkaorcolók között ott volt egy kissebb falú régi építésű ázsiai házakból...nagyo érdekes volt..:)sőt még felvonulás is volt...meglepődtem..ámltam és bámultam..
volt ott egy férfi, akivel fényképet csináltam...próbáltam vele beszélni..de ő meg sem mzdult..nem valami beszédes népség:)
rengetegen odajöttek hozzám, hogy fénykéet készítsenek rólam, illetve velem...mert azt mondták, hogy úgy nézek ki mint egy modell:)mindenki nagyon hálásan megköszönte és össze vissza hajlondoztak:)
volt ott egy régi viseletet képviselő árus is..megkértem, h csináljon egy képet abban a kalapban...és csinált:)remélem tetszik:)
aztán már nagyon éhes voltam...és nem tudtam hogy mit egyek..és megláttam egy európai éttermet...nah mondom kirugok a hámból, irány a KFC:)))))
volt ott egy koreai testvérpár...velem szemben ültek:)nagyon édesek voltak...az elején meg voltak teljesen illetődve de azután:)állandóan köszöntek nekem hi! hi!!!aztán összenéztek és mosolyogtak:)az elején csak angolul válaszoltam...de aztán már kezdett egy kicsit elegem lenni belőle, hogy állandóan csak köszönnek...és visszaválaszoltam koreaiul, hogy szia:)ők teljesen fal vörösek lettek...gondolom azt hitték, h beszélek koreaiul:)
és mivel befejeztem a kajálást..feláltam és elmentem:)
atán visszaindultam a metróval...sajna nem volt az elején ülőhely..és két bagy táska volt a kezemben...ugye nem fogok vásárolni:)))de...volt ott egy néni...egy koreai idős hölgy..ott üllt elöttem..és mondott valamit koreaiul és a táskáimra mutatott...megértettem mit akart mondani..én meg mondtam..nem nem én is tudom őket vinni..de ő..:)eröszakosan kivette a kezemből és a térdére tette:)és elégedetten valamit motyogott koreaiulu:)én teljesen lepadlóztam...ilyen még életemben nem történt velem...ekkor a koreaik nagyot nőttek a szememben..az biztos!!!
aztán sokan leszálltak a metróról és lett ülőhelyem és akkor átvettem a nénitől..és nagyon megköszöntem a segítségét...:)remélem értette:)
nah amikor kigabajodtam ametróról..akkor kezdődött el a galiba...nem találtam a buszállomást...mindenkit kérdeztem..de senki nem érett..ekkor átkoztam magam mért nem beszélek koreaiul...:)
aztán egy pár megértette mit akarok mondani..de ők sajna nem beszéltek angolul...ezért mutatták, hogy kövessem őket..és elkisértek a buszállomáshoz..nah ekkor már azt gondoltam, hogy hol van az európai segítőkézség az ázsiaihoz képest...nem semmi:)))és megérkezett a busz...én meg felszáltam és hulla fáradtan ültem a buszban, vártam a leszállót...nem mertem elaludni...mert mi van, ha lekésem az én stoppomat:))))